Kezdetek kezdete

Lassan már egy éve hogy világra jöttem. Nagyon vártak rám, mivel már így is két hetes késéssel úgy döntött a doki, hogy most már ki kell jönni. Külön sztori, hogy miután "durva" módon kivettek anyucimból, megállapították, hogy még egy hétig nyugodtan ellehettem volna a pociban. De végül is ez egy szebb dátum. Könnyebben jegyezhető.

Anyuci nagyon jól viselte a hordozásomat, mindenhova biciklivel mentünk (csodájára jártak az emberek), és úgy hozta a sors, hogy a kórházba is biciklivel mentünk ki. Úgy tűnik megpecsételődni látszik a sorsom, mivel azóta is ahogy ülni tudok biciklivel járjuk ezt a furcsa világot.
A kórházi élmények eléggé ködösek és anyuci emlékezete szerint egyenesen szörnyűek. Nem is szívesen beszélek róla. Külön tartottak anyucitól, csak ha úgy gondolták a nővérek, hogy most már eleget sikítottam, odavittek anyucihoz. A másik rossz élményem viszont az, hogy sajnos hiába vittek oda anyucihoz, a tejci nem akaródzott a számba csörgedezni. Anyuci nagyon ideges volt emiatt. Mindez megoldódott amint hazavittek, mert anyuci is megnyugodott, és a tejci is úgy megindult, hogy azóta sem akar elállni.
Az első éjszaka nagyon érdekes volt a szüleimnek. Én szépen nyugodtan aludtam - kipihenve a kórházi fáradalmakat - anyuciék pedig egész éjszaka lesték hogy lélegzem-e, hogy miért nem ébredek már fel szopizni, mivel azt mondták az okosok, hogy minden három órában szopizni kell. Ha akarok, ha nem... És végül nem bírták tovább cérnával, és felébresztettek, hogy szopizzak, de én annyira fáradt voltam, hogy rögtön vissza is aludtam.